Életem során a sport és a mozgás szeretete mindig központi helyet foglalt el valamilyen formában a mindennapjaimban. 

Hálás vagyok, hogy korán része lett az életemnek a rendszeres edzés, hiszen számos élethelyzeten átsegített fizikálisan és mentálisan.

Folyamatos célkitűzésekkel motiválom magam pályámon, mozgás terén mindenevő vagyok, nyitott vagyok minden sportra! 

Munkám mellett hobbim a rúdfitnesz, tavaly pedig lefutottam az első maratonomat.

Hiszem, hogy a rendszeres mozgás, és a célzott gyakorlatokkal felépített torna javít az életminőségen, a fizikai állapoton és a lelki közérzeten!

Segít a testi és lelki egyensúly fenntartásában!

7 éve kezdtem el szakmailag mélyebben foglalkozni a mozgás művészetével, melyben azóta megleltem hivatásomat.

Az IWI Nemzetközi Fitnesziskolánál szereztem meg első képzéseimet, mint fitnesz instruktor és személyi edző. 

Úgy gondolom, hogy az élethosszig tartó tanulásnak ebben a szakmában is nagy a jelentősége. Fontos számomra a folyamatos szakmai továbbképzés. 

Saját magam fejlesztésével, szakmai tudásom mélyítésével igyekszem elérni, hogy a lehető legjobb technikákat és módszereket képes legyek beépíteni az edzéseimbe, így a megszerzett tudást és annak pozitív hatásait átadni vendégeimnek!

A rendszeres mozgás minden életkorban fontos szerepet tölt be!

A mozgást soha nem késő elkezdeni, vagy újrakezdeni!

A rendszeresen végzett edzés jótékony hatásai hamar érezhetővé válnak fizikai és mentális állapotunkon!

Edzésprogramjaim kiegészítéseként használom a különböző kötőszövetre ható mobilizáló és lazító technikákat, mint a köpölyterápia, vagy a kinezio tape felhelyezés. 

A terápiák célzott és aktív mozgásterápiával összekötve hatékonyak!

Nagy álmom valósult meg, amikor elindítottam női mozgásstúdiómat.

Végzettségeim:

  • IWI Nemzetközi Fitnesz Iskola – Fitness instruktor
  • IWI Nemzetközi Fitnesz Iskola – Személyi edző
  • IWI Nemzetközi Fitnesz Iskola – Activ Aging Instruktor
  • Feövenyessy Medical Fitness Akadémia – Kinesiology-taping kismamáknak
  • Feövenyessy Medical Fitness Akadémia – Kinesiology-taping / Sporttaping
  • Feövenyessy Medical Fitness Akadémia – Köpölyözés – mobilizáció és tonizálás
  • Feövenyessy Medical Fitness Akadémia – SMR a sport és mozgásszervi rehabilitációban
  • LoveYourBelly hasfalregenerálás

A foglalkozások során (a teljesség igénye nélkül) alkalmazunk:

A teremben 1 órás személyi edzéseket tartok, személyre és állapotra szabott foglalkozásokkal.

Az edzéseimet a holisztikus, teljes testet elemző szemlélet hatja át.

A személyre szabott edzésprogramot igény esetén különböző mobilizációs terápiák alkalmazásával kötöm össze. 

Az edzések privát környezetben, modern, színes és funkcionálisan hasznos eszközkészlettel zajlanak.

Szeretek változatos órákat tartani és az eszközök széles tárházát igénybe venni!

Az edzésprogramban fontos szerepet kap:

Az edzésprogram elkezdése előtt egy előzetes állapotfelmérés, testtartáselemzés és testösszetétel méréssel! 

Állapotfelmérés:

  • egészségügyi kérdőív
  • testtartáselemzés – testtartáselemző fal segítségével
  • testösszetétel mérés: testzsír és vázizomzat százalékos meghatározása, BMI, viscelláris (hasi) zsír mérés
  • fizikai tesztek: állóképesség, erő, hajlékonyság
  • körméretek levétele

Az edzésprogram során az eredmények folyamatos, rendszeres nyomon követésével haladunk a kitűzött célok felé.

Az első, konzultációval összekötött próbaedzés ingyenes!

Hiszem, hogy megtaláljuk azokat az edzésformákat és technikákat, amelyek számodra a leghasznosabbak, amiket szívesen gyakorolsz és mindennapjaid részévé tudnak válni!

Lendülj mozgásba!